Nekünk Ő volt az Ilike.

Ahogy Hatos Hajnalka fogalmaz: "A mindig mosolygós, rendkívüli erőt sugárzó Újvàri Ilona kolléganőnk ...". 

A mosolya. 

Az ami nekünk megmarad tőle. Mert, hogy Ő is elment. Csatlakozott a PÁGISZ Őrőkős tagjaihoz.

“Ne gyászolj! (…) Felejts el engem addig a határig, amíg már nem zavar a rám való emlékezés. Egészen ne! Az fájna! De legyek én körötted valami szelíd és nem bántó emlék, olyan, akire jólesik gondolni, de már nem könnyeztet meg. Ne úgy jussak az eszedbe, hogy belerándulj a fájdalomba, hanem úgy, hogy elmosolyodj.” (Szabó Magda)

A mindig mosolygós, rendkívüli erőt sugárzó Újvàri Ilona kolléganőnk biztosan azt kérné tőlünk, hogy mosolyogva emlékezzünk a közösen eltöltött időre.

Szomorú vagyok, hogy ismét egy meghatározó EMBER távozott körünkből. Emlékét őrizzük! 🖤"

A hetvenes évek végén csatlakozott hozzánk, ekkor már mint világlátott anyuka. (A bölcsészkar elvégzése után egy időre délamerikai férjet és lakhelyet választott.) Szinte a magyarral azonos szinten beszélt németül, spanyolul és oroszul. Tanította is ezeket a nyelveket. De a fő tantárgya talán a magyar nyelv és az isrodalom volt. Az "Újvári lányok" egyikeként Ménfőcsanakon élte meg a gyermekkort. 

Nálunk, a PÁGISZ-ban osztályfőnöki, munkaközösségi vezetői és igazgató helyettesi munkát is végzett. Iskolai rendezvényt nem tudtunk nélküle elképzelni. Központi alakja volt közösségünknek. Mindent megtett ezért és a saját családjáért. 

Keményen bánt vele az élet. De mindig sikerrel küzdött meg a nehézségekkel. A betegséggel szemben is sok csatát nyert, de ezt a harcot végül elvesztette...

Ilike! 

Köszönjük a mosolyodat, köszönünk mindent!